Persze, hogy tartottam - sőt, tartok is tőle - hogy vajon az én drága kicsi fiam, mit fog szólni, hogyan áll majd a kistesójához. Beni nagyon anyás. Nem tudom az átlaghoz hasonlítani, mert szerintem nemigazán létezik átlagos, de azt tudom, hogy ő extrán anyás :) Amit imádok természetesen! Mert jó egy 4 éves szerelmetes anyukájának lenni. Persze néha fárasztó, hogy az apjától nehezen, vagy egyáltalán nem fogad el dolgokat csak tőlem, de akkor is, az a szeretet, amit tőle kapok... hát az valami fantasztikus erőt, energiát és életet ad :)

Amikor Kittikével hazajöttünk végre a kórházból, nemigazán törődött vele, inkább persze velem akart lenni - én meg ővele, mert ilyen sokáig még nem is voltunk egymástól távol, 4 nap, rengeteg idő egy 4 éves számára. Ő így fogalmazta meg: 

"Anya, már 29-39 éve nem is láttalak. Annnyira hiányoztál." 

megzabálom

Első nap rögtön, illetve az első éjjel 11kor hasfájásra ébredt, sima kaki, de nagy görcsökről panaszkodott. Hajnalban újra - szerencsére Kitti simán végigaludta Beni kiabálását, úgy látszik ez a babákba van kódolva. Aztán délelőtt indult eddigi életünk egyik legnehezebb hete: szegény kicsi fiam hasa elindult, és egy hétig meg sem állt.

Hát igen, a mindentudó ismerőseim meg sem lepődtek, mert egyértelmű, hogy ha egy újszülöttel hazajössz, akkor a nagy testvér betegséget kreál magának. Hát ez komoly kreáció lett, amit végül szalmonellának neveztek :( óriás sajnálatunkra. Volt olyan nap, hogy szegénykém bármit megevett, megivott 5-10 perc múlva már jött is ki belőle, borzasztó volt látni a szenvedését, hallani meg méginkább, mert néha üvöltött mint a sakál. SOkszor nem tudtuk eldönteni, hogy ez most igazi bélgörcs, vagy csak rájátszik. Na, ha eddig anyás volt, most aztán főképp. 

Az első három nap, hát az lelkileg és fizikailag is nagyon durva volt, látni, hogy ő milyen gyenge, hallgatni a folyamatos sírását, kakilás előtti ordítását - a szívem belesajdult. Meglepő módon a férjem bírta nehezebben, minden nap felhívta a gyerekorvost, hogy ez most már így nem mehet tovább, mert 2 napja, 3 napja, 4 napja nem javul a helyzet. Persze a gyerekorvos sem tudott mit mondani, folyadék, tea, elektrolitos oldat, széntabletta és diéta: ki kell ürülnie. Biztonság kedvéért kijött és hozott helyes kis tégelyeket, amibe székletmintát kellett tennünk. Na ezzel megszenvedett a ház ura! Nem is sikerült elsőre, de nevetni nem mertem rajta, mert annyira abszurd volt a helyzet :) 

JA és hozzá tartozik,hogy a hugica pedig rendkívül tapintatosan a 2 legnehezebb napon 4-5 órákat aludt egyhuzamban, és azon kívül, hogy cicit kért, semmi de semmi gond/baj nem volt vele. Mint egy tökéletes kistestvér, aki tudja, hogy most meg kell húznia magát, ő köszöni jól van, ha enni kap, akkor alszik is békésen. Sajnos Benit nem igazán mertem a kicsi közelébe engedni, mivel fogalmunk sem volt mi baja van... a dokinéni azt javasolta,hogy én is tartsam magam távol tőle. HÁT HOGYNE! A beteg fiam,at akinek most a legeslegjobban énrám van szüksége, majd ne engedjem magamhoz. Hát ehhez nem volt szívem. 

4.-5. nap körül már volt egy kis ereje a drágaságomnak, volt kedve kimenni az udvarra, kb félórát kint is tudott tölteni, és csak utána indult a mosdómenet - de már ez is haladás volt, még bringázni is elmentünk, persze szintén csak egy fél órára. Egy hét múlva pedig már kicsit lelassulva ugyan, és legyengülve, de újra jókedvű volt, játszani akart, nem csak feküdni és bambulni és kezdett visszatérni az étvágya is - megkönnyebbültünk. Ekkor jött a hír, hogy szalmonellát mutattak ki, megkönnyebbülés sztorno :(

de túléljük valahogy