Hát hiába, na... elszoktam/elszoktunk az éjszakázástól és a folyamatos készenléttől. Kittike még mindig úgy érzi, hogy nappal jobb aludni, akár 4-4,5 órát is átalszik, és éjszaka viszont övé a pálya. Hajnal 3-4 órára tartogat egy megatrottyot, és arra csak vár, vár nyitott…
Utólag is le a kalappal az édesanyám előtt, aki otthon volt a bátyámmal és velem, amikor minikék voltunk. Egy újszülött baba mellett folyamatosan egy másikat is ellátni, lekötni, és persze mellett valamennyi házimunkát is végezni... hát nem piskóta. Ráadásul az ő idejükben…
Persze, hogy tartottam - sőt, tartok is tőle - hogy vajon az én drága kicsi fiam, mit fog szólni, hogyan áll majd a kistesójához. Beni nagyon anyás. Nem tudom az átlaghoz hasonlítani, mert szerintem nemigazán létezik átlagos, de azt tudom, hogy ő extrán anyás :) Amit imádok…
Ahogy a fiam születése sem volt szokványos, úgy a lányomé sem... miért is lenne az?! de semmiképp sem rémtörténet, sőt! a legtöbben irigyelnek ezért a szülésért:
a 37. hét első napján nem bírtam magammal, felhívtam a gyerekorvost, bejelentkeztem nála, ezenkívül pedikűrre…