Utólag is le a kalappal az édesanyám előtt, aki otthon volt a bátyámmal és velem, amikor minikék voltunk. Egy újszülött baba mellett folyamatosan egy másikat is ellátni, lekötni, és persze mellett valamennyi házimunkát is végezni... hát nem piskóta. Ráadásul az ő idejükben még nem voltak ezek a csoda kényelmes eldobható pelenkák, automata mosógép, szárítógép, ja persze mosogatógép - szóval el is tudom képzelni, hogy anyáink anno egy percre épp ha le tudtak ülni pihenni. Apáink dolgoztak reggeltől estig, netán plussz műszakot is vállaltak - mint az enyém - hogy legyen elég pénz a megélhetésre, aztán hazajöttek és teljesen természetesen várták el, hogy anyáink körbeugrálják őket: legyen terített asztal a vacsorához, minden nap friss főtt étel, tiszta mosott ruhák, vasalt ingek, természetesen tiszta lakás és semmiképpen sem üvöltő gyerekek. Na ez utóbbi valószínűleg nem volt meg, de a többi bizony igen. 

Ehhez képest én alig állok a lábamon egy-egy végignem aludt, végigszoptatott éjszaka után, a reggelihez megterítek ugyan, sőt még kedvesen meg is etetem az enyhén visszababásodott fiamat, és talán még egy mosást is berakok - de asszem ennyiben kimerült a házimunka részem. Úgy döntöttem, hogy amíg az újszülött tündérkém mellett az ovis nagyfiam is itthon van velünk, addig ebédet házhoz szállítva rendelek, a mosogatógépbe pakolást bizony a férjemre bízom, takarítónő pedig már évek óta jár hozzánk. A babaruha és textilpelenka vasalást megúszom azzal, hogy inkább 95 fokban kimosok mindent és kész a fertőtlenítés. Így is van úgy, hogy délben még hálóingben flangálok, mert arra nem volt időm, hogy átöltözzek. És bizony Isten, nem a kicsi miatt - ő szépen kiszipkázza a cici tartalmát, aztán elégedetten beszundít. Beni viszont ha lehet még jobban elvárja, hogy foglalkozzak vele, mint eddig. Hiába nem mondja, hogy féltékeny a babára, azért érezni lehet, hogy mindig azt szeretné, ha vele foglalkoznánk. Bár azt szerencsére mondja, sokszor sokszor, hogy mennyire szereti anyát, csak anyával szeretne maradni, nem akar oviba menni. Ilyen sok szeretetet nem is gondoltam, hogy tud adni egy ilyen kicsi fiú. Valahol büszke is vagyok rá, hiszen azokat az eszközöket használja, amiket tőlem és az apjától lát: elsősorban mondja, mondja minden alkalommal, de akár csak ha fogja magát és elfut pisilni, vagy  átmegy egy másik helyiségbe. Ha meg mellettem van akkor puszilgat, simogat, ahol ér, és ezenkívül annak ellenére, hogy az apa a szigorúbb, mégis énrám hallgat jobban, elfogadja, ha valamit mondok. Amikor kettesben vagyunk itthon, egy zokszavam sem lehet szépen szót fogad, igaz, kivétel az alvás... na az csak könyörgésre megy. Sőt bevallom egyik nap el is sírtam magam - valószínűleg a fáradtságtól - mert én már annyira de annyira aludni akartam és ő meg csak húzta az időt és még nyolcadszor is kiment valamiért mire elsírtam magam,hogy aludjunk már mert anya elájul a fáradságtól. Hát ilyen is van. erre persze ő is elsírta magát és teljesen kétségbe esett, hogy anya sír. nem szeretném többet ezt az ütőkártyát bevetni :) remélem nem is kell